Kép forrása: http://iskola.nk-piar.hu/

A kis fa

Hol volt hol nem volt, volt egyszer egy apró fácska egy magas hegycsúcson.

A kis fa arról álmodozott, mi lesz majd belőle, ha megnő. Éjjel a fácska vágyakozva nézett a csillagokra, amelyek úgy szikráztak fölötte, akár a gyémánt és kiabált nekik:

– Szeretnék kincsesláda lenni! Beborítva arannyal, és telve gyönyörű drágakövekkel. Én leszek a legcsodálatosabb kincsesláda az egész világon!

Múltak az évek. Eső jött, aztán napsütés, és a kis fa egyre nagyobbra és egyre magasabbra nőtt. Egy szép napon egy favágó ballagott fel a hegyoldalon.

Megpillantotta fát, és azt mondta:

– Csodálatos ez a fa! Éppen erre van szükségem.

És a fa eldőlt a fényesen csillogó fejsze csapásai alatt.

– Most lesz belőlem szép kincsesláda – gondolta a fa -, csodás kincseket kapok majd. Egy asztalos műhelyében kötött ki.

De az asztalos nem gondolt kincsesládára. Gyakorlott keze alól egy jászol került elő. A szép fa nem gyémánttal és drágakövekkel lett tele, hanem fűrészporral és szénával az éhes állatok számára.

Sok – sok nap telt el és sok – sok éjszaka. A fa már majdnem elfelejtette egykori álmát, amikor egy éjjel angyalok szálltak és egy fénylő csillag gyúlt ki éppen a fölött az istálló fölött, amelyikben a jászol állt.

Vándorok érkeztek és egy fiatal nő fektette gyermekét a jászol puha szalmájára. – Bárcsak jobb helyet készíthetnék neki! – sóhajtott fel a férfi, aki mellette volt. Az anya megszorította a kezét és mosolygott. A fényes csillag rásütött a fényes és erős fára.

– Ez a jászol a legjobb hely neki! – mondta az asszony. És a fa tudta, hogy teljesült az álma, kincsesláda lett belőle. Benne volt a világ legnagyobb kincse.

(A norvég legenda forrása: https://www.szepi.hu/irodalom/kedvenc/kt_008.html. A mesét az internetes forrás felhasználásával újramesélte: Bajzáth Mária)