Kép forrása: mesekukac.hu

A csillagruha

 Volt egyszer egy lányka; apja is, anyja is meghalt, s ő maga olyan nagy szegénységbe jutott, hogy már nem volt egyebe, mint az egy szál rajta való ruhája meg a kezében egy darabka kenyér.

Gondolta szegény lányka, ha már nincs senkije, semmije, mit időzzék a faluban; elindult hát, neki a világnak, az egy szál rajta való ruhában, kezében a darabka kenyérrel. Ahogy megy, mendegél az országúton, szembejön egy öregember, meglátja a lányka kezében a kenyeret, és azt mondja:

– Jaj, édes lelkem, három napja nem ettem, rettentően éhes vagyok, kérlek, szánj meg egy darabka kenyérrel!

A lánykának megesett a szíve az éhes öregemberen, és odaadta neki a kenyerét. Ment tovább, egyszer csak lát az út mentén egy didergő kisfiút.

Azt mondja a kisfiú:

 – Jaj, kérlek, szánj meg engem, látod, majd megfagyok itt a hidegben, legkivált a fejem fázik.

A lányka odaadta a kendőjét a kisfiúnak, és ment tovább. Ahogy ment, mendegélt, szembetalálkozott egy anyókával.

– Jaj, édes lányom – mondja az anyóka –, látod, milyen keserves sorsra jutottam, már egy rongyos ruhám sincs, amivel a testemet befedhetném.

A lányka megszánta az anyót, levetette a ruháját, ráadta az anyókára, és ment tovább. Ahogy megy, mendegél, talál az útfélen egy öreg koldust; mutatja az öreg koldus a lábát:

– Jaj, édes lányom, látod, hogy feltörte a talpamat ez a köves út, menni se bírok tovább, csak ülök itt az útfélen a fagyban.

A lányka megszánta a koldust, levetette gyorsan a cipőjét, és nekiadta. Mezítláb ment tovább, de már így, cipő nélkül, ruha nélkül szégyenkezett tovább az úton menni, letért hát, be egy erdőbe. Közben beesteledett, leszállt a sötétség. Ment a lányka az erdőben, egyszer csak hallja, hogy valaki sír, siránkozik a fák közt:

 – Jaj nekem, boldogtalannak, egy árva ingem nem sok, annyim sincsen, nincs semmim amivel fázó testemet betakarhatnám!

A lányka nem is nézte, ki az, mi az; gyorsan lehúzta magáról az egy szál inget, amije még volt, és odaadta a szegény siránkozónak.

 „Úgyis sötét van, nem lát senki, ellehetek ing nélkül is” – gondolta.

Azzal fölpillantott a magasba és látta, hogy egyik csillag a másik után gyullad ki az égen. Aztán mintha az ég megmozdult volna, mintha egy kicsit megrázta volna magát, és a következő pillanatban elkezdtek zizegve hullani a csillagok, és ahogy hullottak, mindjárt össze is fonódtak, és a lányka, aki mindenét elosztotta, egyszerre csak ott állt tetőtől talpig fényesen, zizegő, csillogó csillagruhában. A derekán pedig csillagkötény volt, és a csillagkötény zsebében egy halomnyi csillagokból való drágakő; és a kislány soha többé nem látott ínséget, holta napjáig gondtalanul élt a csillagpénzből.

(A Grimm mese forrása: http://www.szentkeresztplebania.hu/a_csillagruha_1.html A mesét az internetes forrás felhasználásával újramesélte: Bajzáth Mária)