Olvasó Bagoly

Gyengénlátók Általános Iskolája, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézménye és Kollégiuma Könyvtár

Április 11.

2020. április 11. 08:25 - Gyengénlátók könyvtár

A magyar költészet napját április 11-én,

 József Attila születésnapján ünnepeljük.

 

Válogassatok a versek közül, készítsetek hozzá illusztrációt, és küldjétek el a gylatokkonyvtar@gmail.com címre!

Minden rajzot megnézhettek majd itt, a blogon!

AZ ALÁBBI LINKEKEN KÖLTÉSZET NAPI JÁTÉKOKAT TALÁLTOK:

https://learningapps.org/10485284

https://learningapps.org/10466922

https://learningapps.org/7095086

https://www.flippity.net/sh.php?k=1XqEmdPJDnmuCZv74UsJ-U8hE7TCRiaxYUVNvJvbRGKs

 

József Attila: Altató

József Attila: Altató (animáció, vers gyerekeknek) | MESE TV - YouTube

https://www.youtube.com/watch?v=CmqMEXSoyIo

József Attila: Születésnapomra

https://learningapps.org/watch?v=p94aithwa20

Harminckét éves lettem én -
meglepetés e költemény
csecse
becse:

ajándék, mellyel meglepem
e kávéházi szegleten
magam
magam.

Harminckét évem elszelelt
s még havi kétszáz sose telt.
Az ám,
Hazám!

Lehettem volna oktató,
nem ily töltőtoll koptató
szegény
legény.

De nem lettem, mert Szegeden
eltanácsolt az egyetem
fura
ura.

Intelme gyorsan, nyersen ért
a „Nincsen apám” versemért,
a hont
kivont

szablyával óvta ellenem.
Ideidézi szellemem
hevét
s nevét:

„Ön, amig szóból értek én,
nem lesz tanár e féltekén” -
gagyog
s ragyog.

Ha örül Horger Antal úr,
hogy költőnk nem nyelvtant tanul,
sekély
e kéj -

Én egész népemet fogom
nem középiskolás fokon
taní-
tani!

1937. április 11.

 

 

Lackfi János: SZERELEM

Szerelmes vagyok Lacikába,
már harmadnapja nem eszem,
ő lesz a férjem nemsokára,
kár, hogy nem látom sohasem.

Jót játszottunk az óvodában,
épp a legutolsó napon,
de most más iskolába járunk,
határozottan fájlalom.

Párnám alatt a csoportfénykép,
rajta mosolyog Lacika,
nem tudom a nevét, se címét,
mégsem felejtem el soha.

Egyszer megnövök, bizonyisten,
ő addig szépen várni fog,
a fényképről lependerítem.

 

Romhányi József: Interjú a farkassal, aki állítólag megette Piroskát

Az Uj Bárány riportere felkereste Ordast.
Interjút kér. Én leközlöm. Olvasd.
– Igaz volna ama vád,
hogy ön orvul elfogyasztott egy egész nyers nagymamát?
– Egy nagymamát? Egy grammot se!
Ez az egész csak Grimm-mese!
– Hogy Piroskát Ön falta fel, talán az is hamis vád?
Nem hagyott meg belôle mást, csak egy fél pár harisnyát!
– Hogy én ôt ruhástul? Mit ki nem eszeltek!
Én még az almát is hámozva eszem meg.
– Furcsa, hogy a kunyhóban, hol megevôdtek mindketten,
mégis piros farkasnyálnyom díszeleg a parketten.
– Az úgy történt, hogy ôk aznap meghívtak a viskóba.
Nagyon finom uzsonna volt, szamóca és piskóta,
s mivelhogy én evés közben állandóan vicsorgok,
a vérveres szamócalé a pofámból kicsorgott.
– Én úgy tudtam, Önnél szabály,
hogy csak friss húsárut zabál.
– Kacsa! Füvet rágok lomhán legelészve,
zsengét, hogy a gyenge gyomrom megeméssze.
– És meddig lesz Önnél a juhhús is tiltva?
– Eddig! De errôl már nem írhatsz, te birka!

 

Varró Dániel: Szösz néne

Fönt a Maszat-hegy legtetején,
ahol érik a Bajuszos Pöszméte,
és ahol sose voltunk még, te meg én,
ott ül a teraszán Szösz néne.
Ott ül a teraszán,
vénkora tavaszán,
néha kiújul a köszvénye.

Ott ül dudorászva egy ósdi hokedlin,
szimatol körülötte az öszvére,
hogyhogy sohasem tetszik berekedni
a nagy dudolásban, Szösz néne?
Hogyhogy a köszvény,
hogyhogy az öszvér
nem szegi kedvét, Szösz néne?

”Hát, tudjátok, ez úgy van, gyerekek,
nálam csupa szösz az asztal, a kerevet,
csupa szösz a tévé, csupa szösz a telefon,
szösz van a padlón, csempén, plafonon,
szösz van a hokedlin, szösz van a nokedlin,
szösz van a hajamon, a fülemen, a szöszömön,
öszvér, köszvény, semmi sem búsít,
nem szegi semmi se kedvem, köszönöm.”

Futottak a Takarítók a teraszhoz,
sipitoztak máris: „Szösz néne,
Csupa szösz a függöny, csupa szösz az abrosz,
nem lesz ennek rossz vége?
Csupa szösz a nyugdíjm csupa szösz a TAJ-szám,
szösz van a porcica kunkori bajszán,
szösztelenítsünk, portalanítsunk,
föltakarítsunk, Szösz néne?”

Fönt a Maszat-hegy legtetején,
ahol érik a Bajuszos Pöszméte,
és ahol sose voltunk még, te meg én,
dudorászik a teraszon Szösz néne:
”Szösztelenítés, portalanítás,
föltakarítás? Kösz, még ne.”

 

Kovács Barbara: A ló

Van egy ló.
Bolyongó.
Ez a neve, ismerem.
Ő is ismer engem,
megszaglászta a kezem.

Ültem rajta egyszer.
Jó volt.
Ló volt,
min akkor közlekedtem.

Szép barna szeme van,
csodálkozva nézett,
simogattam a nyakát,
amíg legelészett.

Aztán vitt.
És mentünk.
Kibomlott a hajam,
és nagyokat nevettünk,
nevetett ő is,
boldog volt, hogy vihet
tócsákon át le a partra.
Sokan néztek minket.

Aztán ügettünk.
Repültünk, azt hiszem.
Sokszor álmodtram,
hogy lovagolni milyen,
hát ilyen:
Szálltunk a fák fölött,
átrepültük a Dunát.
Kár, hogy lejárt a félóra,
mentem volna még tovább
a lóval.
Bolyongóval.

Úgy szeretem!
És ő is szeret, hiszen
megszaglászta a kezem,
és megnézte magának a szemem.

S a fülembe súgta csendesen:
mindig vinne engem.
Csak engem.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://gyengenlatok-konyvtar.blog.hu/api/trackback/id/tr8215602668

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása