Szegedi Katalin: Kocsonyakirályfi

Budapest:Csimota Kiadó, 2016

Tizenkettedik mese: KOCSONYAKIRÁLYFI

Másnap reggel fölébredt a királylány, és azonnal elhessegette az álmát.
– Micsoda badarság! – gondolta, és kitárta az ablakot.
De rögtön be is csukta, ahogy megcsapta az arcát a csípős hideg.
– Esik a hó! Akkor ma kocsonyát főzök!

Begyújtotta a tűzhelyet, vizet forralt a nagy üstben, és beledobálta a kocsonya hozzávalóit. Szép lassan rotyogott, bugyogott a sok finomság, volt már benne sárgarépa, hagyma meg fokhagyma, zeller, fehérrépa, só, bors és babérlevél. És hús, sok finom malachús. No meg persze a malacnak a füle meg a farka. Hiszen anélkül nem kocsonya a kocsonya. Így főtt szépen lassan egész nap, a ragacsos gőze meg betöltötte a konyhát.
A királylány kitárta az ablakot, hogy friss levegő áradjon be. Abban a pillanatban egy hatalmas varangyos béka ugrott a párkányra, aztán placcs, placcs, egyenesen az üst szélére ült, onnan vartyogott:
– Adj egy csókot, szép királylány, nem bánod meg, elvarázsolt királyfi vagyok!
– Kotródj innen, rusnya béka, dehogyis vagy te királyfi! Kinőttem már a mesékből, biztos téged is csak az apám küldött! – azzal a konyharuha sarkával odébb suhintotta, miközben a merőkanállal elkezdte két tálba porciózni a megfőtt kocsonyát. De a varangy nem tágított, a tányér szélére ugrott és megint elkezdte:
– Adj egy csókot, szép királylány, nem bánod meg, elvarázsolt királyfi vagyok!
– Kotródj innen, rusnya béka, dehogyis vagy te királyfi! – és megint meglegyintette. A béka egyenesen beletoccsant a kocsonyába, és úgy beleragadt a ragacsos lébe, hogy csak a feje látszott ki, onnan pislogott kifelé. De a lány ezt nem vette észre, csak fölkapta a tálakat és kitette hűlni a hidegre.

Másnap reggel első dolga volt behozni a remegő ételt. Elégedetten állapította meg, hogy gyönyörűen megdermedt.
– De éhes vagyok! – sóhajtotta, és máris megterített.
Szelt egy nagy karéj kenyeret, a kocsonyát meghintette pirospaprikával és borssal, kis citromot csepegtetett rá és tormát reszelt hozzá. Nyomban hozzá is látott, a villájára tűzött egy falatot. A szájához emelte, és a finom falatra gondolva áhítattal behunyta a szemét. Így nem vette észre, hogy éppen a kocsonyává dermedt béka ült a villáján. Amint ajkához érintette a falatot, az állat azonnal életre kelt, mi több, daliás királyfivá változott.
A királylány kinyitotta a szemét és fülig vörösödött. Nem más volt előtte, mint az erdőben látott herceg!
Szörnyen elszégyellte magát, hogy nem hitt a királyfinak, amikor az még béka volt. Hogy zavarát leplezze, étellel kínálta. Megették az egyik kocsonyát, majd átültek a kemence padkájára melegedni. Egész nap beszélgettek, rengeteget nevettek. Mi tagadás, nagyon jól érezték magukat.
Aztán a királyfi hirtelen elkomolyodott, és így szólt:
– Egy éve feleséget kerestem magamnak. Rengeteg lánnyal találkoztam, hetedhét országot bejártam, de sehol nem találtam meg az igazit. Utoljára a gonosz boszorkány birodalmába tévedtem...
A királylány nem szólt semmit. Tudta ő, hogy merre járt, hiszen látta az erdőben.
– A gonosz boszorkány békává varázsolt, mert nem akartam elvenni a lányát. De hiszen az a rusnya némber még lecsót főzni sem tud! – csattant fel mérgesen a királyfi. Aztán vett egy nagy levegőt, megfogta a királylány kezét, a szemébe nézett és így szólt:
– Végre megtaláltalak. Szép királylány, legyél a feleségem!
A lány legszívesebben rögtön igent mondott volna, hiszen erre a pillanatra várt majdnem egy éve.
– Én csak olyan emberhez megyek hozzá, aki ugyanúgy szereti a lecsót, ahogy én. Te hogy szereted legjobban? – kérdezte, és a torkában dobogott a szíve.
– Micsoda kérdés! Hát úgy, ahogy az a legjobb! Kolozsvári szalonnával, kolbásszal és tojással. Meg persze foszlós fehér kenyérrel és kovászos uborkával.
A királylány megölelte, és csak ennyit kérdezett:
– Mikor lesz az esküvő?

Hamar meg is tartották a lakodalmat az öreg király legnagyobb örömére. A királylány a francia szakácsnak adta a szakácskönyvét, mert neki már nem volt szüksége rá. Könyv nélkül is finomabbakat főzött a leghíresebb szakácsnál. A királyfi megfűszerezte az életét.
Ma is boldogan élnek az Óperenciás tengeren is túl, ahol bizony a kurta farkú malac ezentúl már nem túr, hiszen belefőtt a kocsonyába.