Szegedi Katalin: Kocsonyakirályfi

Budapest:Csimota Kiadó, 2016

Nyolcadik mese: A BESZÉLŐ HAL

– Hű, de ennék egy kis ropogósra sült keszeget petrezselymes krumplival! – szólt a király a lányának, és már dörzsölgette is a tenyerét a finom vacsorára gondolva.

A királylány gyorsan felakasztotta a vizesvödröt a bicikli kormányára, hóna alá kapta a pecabotot, és kikerekezett a tóhoz. Feltűzte a csalit a horogra, leült a partra, és várt. Órákig csak várt, de hiába. Nem hogy egy szép nagy keszeg, de még egy nyamvadt sneci sem akadt a horgára. Lassan bealkonyodott. A királylány már látta, hogy ebből ugyan nem lesz semmi, szégyenszemre mehet haza üres kézzel. Már pakolni kezdett, amikor egyszer csak megmozdult a zsineg. Kirántotta a botot: hát a horgon egy gyönyörű, nagy vörösszárnyú keszeg vergődött. Betette a vödörbe, amikor legnagyobb meglepetésére a hal váratlanul megszólalt:

– Jó királylány, ne ölj meg!
– Nem dőlök be a trükködnek, beszélő halak csak a mesében vannak!
– Pedig jobban tennéd, ha hinnél a mesékben, mert a férjed is egy elvarázsolt királyfi lesz majd egyszer!
– Mit karattyolsz itt összevissza?
– Ígérem, teljesítem három kívánságod, ha visszadobsz a tóba!
– Királylány vagyok, mindenem megvan, mit is kívánhatnék még? Az egyetlen, amit kívánok, az egy szép nagy keszeg ropogósra sütve!

A hal meghökkent. Rengetegszer kifogták már, de a három kívánság eddig mindig bevált. Még soha nem fordult elő, hogy aki kifogta, vissza ne dobta volna a tóba. Olyan megszeppenve pislogott szegény, hogy erre kitört a lányból a nevetés.
– Jaj, ne vágj már ilyen szerencsétlen képet, csak vicceltem! – nevetett, és visszadobta a tóba.

Aztán hazament az apjáért, felültette a bicikli csomagtartójára, és lementek a parti kiskocsmába petrezselymes krumplit és sült halat enni. Olyat, amelyik nem beszél.